Az egyik legegyszerűbb, mégis legelgondolkodtatóbb infografika, amit láttam, pedig jó pár százon túl vagyok. Félelmetes az egyszerűsége, és az is, mennyi mindent megértet. A statisztikai adatok ugyan britek, de nagyon meglepne, ha nálunk az adatok ennél szebb képet mutatnának. Tehát az eredmények:

- több, mint 95 000 erőszak történik évente, ebből csupán

- 15 670, amely a rendőrség látkörébe kerül. Ebből

- szűk 3 000 az, ami bírósági szakaszba ér, és csupán

- 1070 esetben születik ítélet, tehát kapja meg büntetését az elkövető.

Az első két adat kevéssé lepett meg: érthető, hogy az erőszak áldozatainak egyik legnehezebb döntése az, hogy elmenjenek-e a rendőrségre, vagy próbálják elfelejteni a történteket. Az viszont döbbenetesebb számomra, hogy csupán a feljelentettek ötöde kerül a bíróságra, pláne, hogy azoknak csak a harmadában történik ítélet. Ez tehát azt jelenti, hogy aki meglépi az adott helyzetben legnehezebbet, és hajlandó feltárni a vele történteket vadidegen embereknek, azoknak kevesebb, mint 10%-a kapja meg azt a kicsi elégtételt, hogy támadóját elítéli a bíróság. No comment.

info3.jpeg

forrás: http://www.thejanedough.com/the-independent-publishes-a-more-accurate-rape-infographic/

Címkék: nemi erőszak infografika nemi erőszak statisztika

A bejegyzés trackback címe:

https://infographic.blog.hu/api/trackback/id/tr975591840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danubium 2013.10.22. 23:33:49

Honnan tudják ezek, hány bűneset történik, amit nem jelentenek?

Honnan tudják ezek jobban a bíróságnál, hogy megtörtént-e a bűncselekmény?

odamondó 2013.10.23. 00:41:25

Hát férfiből valószínűleg 1 se mer rendőrhöz menni, nem hogy bíróságra.

zila5 2013.10.23. 00:46:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Összes feltételezett erőszak mínusz kitálalt erőszak egyenlő kitalált erőszak... vagy nem?

donder (törölt) 2013.10.23. 02:04:06

A kilencvenotezres szam valoban egy fikcio.
Irhattak volna nyolcvanezret vagy harommilliot is, kb annyi koze lenne a valosaghoz azoknak is.

az, hogy a sok feljelentesbol keves kerul a birosagra, annak is koszonheto, hogy az eljaras soran rengeteg esetrol kiderul, hogy a no kitalalta

a szexualis eroszak egy tipikusan olyan vad, amivel feltekeny nok elnek, vagy valofelben vannak, kell egy adu a gyerekelhelyezesnel, vagyonmegosztasnal (kifosztasnal)
USA-ban bevett dolog, ahogy a pedofiliaval valo vadaskodas is
tesznek par pedofil kepet apu laptopjara, aztan rahivjak a rendorseget
apu meg 10-15 evre sittre megy es bekerul a szexualis bunozok nyilvantartasaba

nyilvan tortennek valodi szexualis buncselekmenyek, de ne gondoljuk mar, hogy minden feljelentes mogott valoban eroszak allt

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez egy nagyon jo meglatas
talan azt is vizsgalni kellene, hogy az elitelt 1070 elkovetobol mennyi volt hamis vad aldozata
persze ez sose fog kiderulni

felfoghatjuk ugy is, hogy a meggyanusitott 15670 elkovetobol (ferfibol) csak 1070 bizonyul bunosnek (lehet, hogy ezeknek is csak toredeke valoban bunos), a tobbit meg artatlanul hourcoltak meg

de nyilvan a feminista lobbi nem igy latja ezt a statisztikat
a feministak 95000 ferfit akarnak elitelve latni evente...
hiaba csak 1070 bunos jogi ertelemben
a maradek artatlanul volt meghurcolva
az oket hamisan feljelento es vadolo nok milyen buntetest kaptak?
mert 15670-1070= 14600 esetben lenyegeben artatlan embert vadolnak meg ezek szerint
tehat 14600 nonek kellene ulnie evente hatosag felrevezetese vagy hamis vad miatt

ez a statisztika tehat inkabb azt mutatja, mennyire sok a hamis vad a szexualis buncselekmenyek korul

fordulo_bogyo 2013.10.23. 02:09:02

Csak kotozkodok:
95000 ember lesz nemi eroszak aldozata
15670-et feljegyez a rendorseg
2910 elmegy a birosagra
1070-et kozuluk elitelnek

Az aldozatok kozul????? Ennyi, kozel az esetek egyharmada, az itelettel bizonyitott hamis vad?

Vagy nem ezt akartak mondani?

donder (törölt) 2013.10.23. 03:25:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a birosagi iteletek alapjan ami az 1070-en felul van, az mind kitalalt, nem valos, nem bizonyitott, hamis vad, vagy hatosag felrevezetese
tehat szereny becsles szerint 14600, mereszebb becsles szerint 93930 kitalalt eset van evente

persze azt nem tudjuk, hogy az 1070 birosag altal elitelt hany szazaleka a valojaban artatlan

lassan mar csak egy kozjegyzo, egy anyakonyvvezeto es ket tanu jelenleteben lehet nemi eletet elni, nehogy utolag bepereljen a csaj
ahogy a lotto sorsolasnal is csinaljak, hogy ne legyen csalas
valahogy igy:

"a szexualis egyuttlet tisztasagat es eroszakmentesseget Bagyulanszkine Dr. Mihok Elvira kozjegyzo hitelesiti, a polgarmesteri hivatal reszerol jelen van: Gombkoto Janosne (Terike) anyakonyvvezeto. Tanuk: Kurta Sandor es Baloghne Kiss Andrea. A hivatalos szervek a korulmenyeket a Btk-ban eloirtakkal osszhangban levonek talaltak, Felek a nemi elet szabadsaga elleni buncselekmenyek tenyallasi elemeit nem meritik ki, a par ferfi tagjanak kikoteset, miszerint, idezzuk: "fogazni nem er", a jegyzokonyvben rogzitettek. Felek a szexualis egyuttetet, mint akaratukkal mindenben egyezot, megkezdhetik
a hitelesites illeteke a formanyomtatvanyon 5000 forint illetekbelyeggel lerova
jogszabalyok: Btk., Be.
datum, alairas, pecset helye
a kiadmany hiteleul Kocsis Luca ugyintezo"

aki ilyen kozokirat nelkul mer dugni, az a szabadsagat kockaztatja...

Daniel W. Mcload 2013.10.23. 06:47:57

@donder: és a többieknek is... a lányotokat erőszakolják meg, aztán az is csak hamis vád lesz, igaz?

donder (törölt) 2013.10.23. 09:05:15

@Daniel W. Mcload: 1. rettenetes nagy alpari parasztsag valakinek azt kivanni, hogy eroszakoljak meg a lanyat... ezzel maris minositetted magadat

2. ha valoban megeroszakolnak valakit, akkor az nagyon szomoru es az elkovetot el kell itelni

DE

a fenti infografika arra hivja fel a figyelmet, hogy egyesek szerint van osszesen 95000 eroszakos kozosules az USA-ban evente (nem tudom ezt a szamot honnan szoptak, semmi forras nincs megjelolve)
osszesen 15670-et jelentenek a rendorsegnel, errol biztos, hogy van forras
ahogy arrol is, hogy a birosagi szakaszba osszesen 2910 eset jut el
1070 embert meg elitelnek eroszakos kozosules miatt

nos ebbol irni-olvasni tudo felnott ember azt a kovetkeztetest vonja le, hogy rengeteg a teves, vagy szandekosan hamis feljelentes es vademeles

semmi egyebet nem lehet ebbol latni

pont a nemi eroszakkal hamisan vadaskodo nok miatt kellene szegyenkeznie a tarsadalomnak, csakugy, mint az eroszakot elkovetok miatt
mindketto buncselekmeny

3. senki nem kivanja senkinek a megeroszakolasat a hozzaszolok kozul, csak te a tobbi hozzaszolo lanyanak a megeroszakolasat
vajon miert? mert ertelmes emberek vagyunk
szerinted barki is megerdemli az eroszakot? eleg gyoker hozzaallas!

4. ha az en lanyomat megeroszakoljak, akkor az eroszak, akkor el kell itelni az elkovetot
es jobb, ha a rendorseg talalja meg elottem...

ha meg nem eroszakoljak meg a lanyomat, hanem hamis feljelentest tesz, akkor meg hatosag felrevezeteseert, hamis vadert feleljen

ennyi meg egy bambi

fizetekmegegysort 2013.10.23. 10:06:19

@donder: Kedves Donder, és Elméletgyártó Nagyokosok!
Álljon itt a konkrét példa. Az én anyám lányával (igen, velem) megtörtént az eset. 10 év kötül voltam, mikor a vicces kedvű 16 körüli suhancok mókásnak találták, hogy beavassanak. Zokogva könyörögtem a szüleimnek, hogy NE kelljen erről soha senkinek beszélnem, főleg ne idegeneknek (rendőr pl), főleg ne sok ember előtt. Nos itt jön a keresztkérdés: Ti, kedves nagyon okos elméletgyártók mit tennétek? Mert ugye ha vádoltok, nektek kell bizonyítani. Tíz évesen a sokkhatás következtében egy azonnali harminc perces zuhannyal reagáltam... De gyanítom, bármikor ezt tenném, és teszi rengeteg megfélemlített áldozat, hogy lemossa magáról a mocskot. Utána hogy bizonyítasz bármit? Utána kiteszed-e a gyereked annak a tortúrának, amit egy ilyen tárgyalás jelent? Kiteszed-e annak, hogy idióták arról pusmogjanak a hàta mögött, hogy biztos nagylány akart lenni a kicsike, csak most lebukott, nem meri bevallani, és szegény ártatlan fiúkat vádolja... Abüdöskurva!
Az én szüleim nem tettek ki ennek. Apám elintézte a fiúk szüleivel. Én elintéztem egy jó szakemberrel. S hogy honnan a rejtett statisztika? Kérdezzetek pszichológusokat, gyermekvédelmi szakembereket.
És igen, biztos vannak hülye nők, elenyésző szàmban, akik hamisan vádaskodnak. De az erőszak nagy része fenti okok miatt rejtve marad.
Meg az ilyen okoskodó, vádaskodó remek elméletekkel jövő, kedves emberek miatt, mint Ti. Remèlem büszkék vagytok magatokra!

donder (törölt) 2013.10.23. 10:18:11

@fizetekmegegysort: latom nem sikerult meg feldolgozni az esetet, tele vagy gyulolettel a vilag irant es azok irant, akik mashogy kezeltek volna az esetet
nagyon sajnalom, ami veled tortent, de a leheto legrosszabbat tette a csaladod, amit csak tehettek
apad elintezte a fiuk szuleivel... ez nem jogallami modszer, raadasul kb nulla preventiv ereje van a kesobbi elkovetesre nezve
gyakrolatilag feloldoztatok az elkovetoket azzal, hogy nem vittetek vegig az eljarast

en biztos, hogy ugy nevelem a gyerekeimet, hogy kialljanak az igazukert es az oket ert serelmeket lehetoleg a jog keretein belul toroljak, toroltassak meg az allami eroszakszervekkel

sajnos rengeteg a hamis vad eroszakos szexualis buncselekmenyek eseteben

ezert is kellene elitelni azokat, akik hamisan vadolnak, hogy a valodi eseteket komolyan vegyek az emberek

furcsa a te eseted, ez is azt mutatja, hogy egy valodi aldozat nem all ki az igazaert, egy hamisan vadlo meg konnyuszerrel, minden lelki serules nelkul vegigviszi az eljarast

donder (törölt) 2013.10.23. 10:27:00

@fizetekmegegysort: a te eseted sem az olyan statisztikakat jobban atlato, kerdezni mero emberek miatt lett elsikkasztva, mint en
De nem is a rendorseg hanyagsaga miatt, hanem a sajat es a szuleid tutyimutyisaga miatt
a jogot, igazsagszolgaltatast azert alkotta meg a tarsadalom, hogy ilyen esetekben is lehessen elegtetelt kapni, valamint a tovabbi elkovetestol megovjak a tarsadalmat
sok haszna nincs a birosagoknak, ugyeszsegnek, rendorsegnek, csak ennyi
pont ilyen esetekre vannak kitalalva
ha nem fordulsz hozzajuk ilyen problemaval, akkor kikerulod a jogot, illetve a szuleid vetik el a tarsadalom intezmenyeinek a segitseget

ez egy ilyen vilag, ahol ki kell allni magadert es a csaladnak is ki kell allnia a tagjaiert, kulonben beszarik a rendszer
senki mast nem erdekel, hogy mi tortenik veled, csak a csaladodat, nekik kellett volna helyes utra terelni az ugyet, mivel 10 evesen ez meg nem varhato el toled
buntetoeljarast inditani, feljelentest tenni

ebbol is jol latszik, hogy azoknak kellene feljelentest tenni, akiket valoban megeroszakoltak, nem azoknak, akik csak bosszut akarnak allni a ferfin vagy pedig megbantak egy egyejszakas kapcsolatot...

lakos001 2013.10.23. 10:31:16

@donder: "en biztos, hogy ugy nevelem a gyerekeimet, hogy kialljanak az igazukert" Probalkozni lehet, de mivel a gyerekeid - jo esetben - fuggetlen szemelyisegek lesznek, ezert az o dontesuk lesz, hogy adott esetben vallaljak-e az igazukert kiallas arat. Persze csak ha hagyod es nem erolteted rajuk az akaratodat.

fizetekmegegysort 2013.10.23. 10:42:48

@donder: nem, nem vagyok már tele gyűlölettel. Gyönyörű családom, férjem, gyerekeim vannak. Egyetlen ponton maradt a gyűlölet: falra mászok attól, mikor ezen statisztikák alapján jön a nade mennyi a hamis vád-duma.
Egyetértek, a legfontosabb az lenne, hogy minél inkább megkapják az elkövetők méltó büntetésüket. Sajnos ez ellen pont a társadalom és az igazságszolgáltatás tesz.
Szép dolog az igazadért harcolni és kiállni magadért. Épp csak az a baj, ahogy ez ezekben az esetekben történhet. Vadidegen szakemberek matatnak a hüvelyedben, újra és újra elmondatják veled a borzalmat. Több eljövető esetén ők nyilván ellened vallanak, te meg egyedül próbálod bizonygatni az igazadat. Hiàba szól melletted a pszichológus és a nőgyogyó véleménye, ez még mindig csak azt bizonyítja, hogy te valamit erőszakként éltél meg. Ha a másik három azt hazudja, hogy benne voltàl... Esélyed sincs.
A nemi erőszak igen nehezen bizonyítható. Ezért nem tesznek sokan feljelentést. Mert kb 10% esélyed van arra, hogy javadra döntenek, és közben tucatszor aláznak és hurcolnak meg újra. Utána pedig senki nem emlékszik majd az ítéletre. Viszont Te leélheted az életed a megerőszakolt lány billoggal a homlokodon. Hát ennyit nem ér az igazság...

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.10.23. 11:10:09

Tehát a kiindulási elgondolás az, hogy a nemi erőszakok 16,5%-a lesz jelentve a rendőrségnek (15670/95000).
Az elítéltek száma 1070. Azoknak a vádaknak a száma, ami nem állta meg a helyét 14600. Tételezzük fel, hogy a vizsgálati és bírósági szakaszban kb. azonos számú a fals pozitív és a fals negatív eredmény.
Ha elfogadjuk az eredeti feltevést, hogy az erőszakok 16,5%-át jelentik, akkor valójában kb 6500 erőszak történik évente (1070/0,165).
Végkövetkeztetés: Minden erőszakra jut több mint két hamis vád. Gratulálok.

donder (törölt) 2013.10.23. 11:19:52

@FF: "Az ilyen gondolkodás miatt van ennyi ügy: az erőszakoló tudja, tudhatja, hogy a nő nem fog előállni vele, ha mégis, lehurrogják vagy kiröhögik." - iszonyatosan ostoba vagy, senki nem hurrogott le senkit, nem is rohogtem ki
ha ilyet allitasz, akkor HAZUDSZ!
a fenti holgy azert nem fordult a hatosagokhoz, mert a szulei nem tettek ennek erdekeben semmit
ez nem az en, nem a te, nem a hatosagok, hanem a szulok hibaja

es rettenetes dolog futni hagyni egy eroszakolot, aki lehet, hogy utana meg sok tucat not gyalaz meg
ebbe is bele kellene gondolni, amikor nem lepnek indokolt esetben az aldozatok vagy 10 eves kislany eseten a szuleik
ahogy egy gyilkos elitelesevel sem a korabbi aldozatainak segitenek elsosorban, hanem azoknak, akik talan kesobb lettek volna aldozatok

rosszul dontottek, ez a lenyeg
az eroszakert nem hibas, az utana tortent baklovesekert viszont az ilyen szulo faszkorbacsot erdemel

@fizetekmegegysort: ha neked ennyit nem er az igazsag, akkor ne panaszkodj
ha neked ennyit nem er a nemi eleted integritasa, szabadsaga, akkor nagyon tudlak sajnalni

"Egyetértek, a legfontosabb az lenne, hogy minél inkább megkapják az elkövetők méltó büntetésüket. Sajnos ez ellen pont a társadalom és az igazságszolgáltatás tesz.
Szép dolog az igazadért harcolni és kiállni magadért. Épp csak az a baj, ahogy ez ezekben az esetekben történhet. Vadidegen szakemberek matatnak a hüvelyedben, újra és újra elmondatják veled a borzalmat. Több eljövető esetén ők nyilván ellened vallanak, te meg egyedül próbálod bizonygatni az igazadat. Hiàba szól melletted a pszichológus és a nőgyogyó véleménye, ez még mindig csak azt bizonyítja, hogy te valamit erőszakként éltél meg. Ha a másik három azt hazudja, hogy benne voltàl... Esélyed sincs." - ez egy szemenszedett hazugsag
fentebb azt irtad, hogy 10 ev koruli voltal az emlitett esetnel
ilyen eletkorban, 14 ev alatt egyszeruen nincs olyan, hogy benne voltal
ez statutory rape kategoria, egyszeruen egy 10 eves, ha beleegyezik is, akkor is eroszaknak szamit, ugyanis nem relevans jogilag a beleegyezese...
ezert is eloszor talan valodi szakemberrel, jogasszal, rendortisztekkel kellene konzultalni, nem pszichomokusokkal
egyszeruen abszurd, amit irsz, total nem eletszeru
10 eves lany megeroszakolojat ugy elitelik, mint a sicc
akarmit is mond az elkoveto, nincs olyan, hogy a lany 10 evesen beleegyezik

meg annyit, hogy a te esetedben nem a tarsadalom es az igazsagszolgaltatas tett az elkovetok megbuntetese es az eseted elsumakolasa erdekeben, hanem a sajat csaladod
elhiszem, hogy szereted a szuleidet, probalod lelekben felmenteni oket, de sajnos itt a tarsadaomra es igazsagszolgaltatasra mutogatni rettento nagy ostobasagra vall
egyszeruen meg sem inditottatok az igazsagszolgaltatas gepezetet, hanem cinkos hallgatassal az elkovetoket segitettetek megmenekulni...

nagyon sajnalom, ami veled tortent
az eroszakban nyilvan nem vagy hibas, de a csaladod, a gondviselod rettenetes bunt kovetett el ellened es az eroszakoloidnak egy hatalmas segitseget nyujtott azzal, hogy teged nem kepviselt megfeleloen

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.10.23. 11:24:10

@dr. Schőn Ubul: Itt egy érdekes eset:
www.dispatch.com/content/stories/local/2008/08/16/janecrane.ART_ART_08-16-08_B1_T0B1RSR.html

A nő megerőszakolta a 15 éves fiút, akit ezután a bíróság tartásdíj fizetésere kötelezett. Érted ugye? Az áldozatot.
Abszurd.

donder (törölt) 2013.10.23. 11:36:43

@Prof. Dr. Sün: hat ez roppant erdekes
tipikusan a genderideologia altal megbolonditott tarsadalom reakcioja egy fiu megeroszakolasara
jelszo: ferfi nem lehet aldozat, ha megis aldozat, akkor is bunoskent kell kezelni... miert? mert ferfi!!! ez a szomoru valosag

ha igy kezelnenek egy 15 eves lany aldozatot, akkor mar regen kiforgattak volna a sarkabol a vilagot a feministak
de egy 15 eves fiut lehet eroszakolni
ez egy tipikus statutory rape eset
akar ellenkezett, akar benne volt a fiu, ez eroszakos kozosules...

fizetekmegegysort 2013.10.23. 12:02:52

@donder: a családom minden áron fel akarta jelenteni őket. Én voltam az, aki nem akarta. Ők sem értették. A mai napig nem értik. Akin nem esett erőszak, soha az életben nem fogja érteni. Nem is kell. Csak el kéne fogadni, hogy lehet, hogy nem tudsz ilyen esetben azonosulni az áldozat érzéseivel, és ezért nem is érted miért nem racionálisan cselekszik.
Igen, az én esetemben automatikusan elítélték volna a 16 éves tetteseket... Miért is? Tegyük fel megvannak a szakvélemények, amik szerint igazam van. A három suhanc meg aszongya: ők, nem is láttak aznap. Együtt videóztak egyiküknél egész nap, apa is látta őket. (Apa nyilván bólogat) különben is, én szerelmes vagyok a Jancsiba, az meg visszautasított, és bosszúból csinálom. Fogalmuk sincs ki és mit tett velem...
Ilyenkor mit tesz a bíróság? Lezárja az ügyet, mert az erőszak ugyan bizonyítható, de a megvádoltakra nem lehet rábizonyítani. Ennyi. Ez a statisztikában az a sok eset, ami ugyan eljut bírósági szakaszba, de nem születik elmarasztaló ítélet.
Ja, és nem panaszkodtam. Csak felhívtam a figyelmet arra, hogy baromira figalmatok nincs, miről beszéltek, milyen ezt megélni, mégis kapásból az az alap álláspontotok, hogy ha valaki nem nyeri meg a pert (urambocsá' nem is perel) akkor biztos hazudik.
És ahogy én tudom, ez nem nemfüggő.

fizetekmegegysort 2013.10.23. 12:21:36

@dr. Schőn Ubul: elegánsan eltekintettél attól a helyzettől, amikor van gyanusított, bizonyítható az erőszak, csak épp az nem bizonyítható egyértelműen, hogy a gyanusított tette. Igen, értem én, hogy JOGILAG ez a hamis vád. Tehát akkor mégis igazam van: én lettem volna a hazudós ribanc ha feljelentem őket. Jé, hogy meglepődtem! És akkor vajon miért is marad rejtve az erőszak nagyobb hányada?!

Lángharcos 2013.10.23. 12:32:28

@donder: Dunno, amikor joggal kapcsolatos oktatáson praktizáló büntető ügyes bírónő nyilatkozik úgy, hogyha őt megerőszakolják, inkább nem tenne feljelentést, mert ő is úgy látja, hogy amin az áldozat keresztül megy, az nem éri meg a tudatot, hogy az elkövető esetleg rács mögé kerül, és jó eséllyel nem fog oda kerülni, ellenben ország-világ csámcsoghat az ő vaginájának kalandos történetein...

Családon belül sem jobb a történet, az áldozatok szégyellik, ami velük történt, főleg, amikor még nagyon fiatalok.

Jepp, itt is van egy, szerencsére genetikailag nem volt rokonom az illető, de felelős családtag. És én is elbújtam, és sokáig hallgattam róla, és még magamat is próbáltam meggyőzni arról, hogy nem, ez nem történhetett meg. Értelemszerűen: pszichológushoz se jutottam el, azóta se.

Lángharcos 2013.10.23. 12:35:38

@FF: Nem, az a szám nem kizárólagosan a kamu bejelentéseket mutatja. Abban a számban benne vannak azok az esetek, ahol elégséges bizonyíték hiánya állt fenn. Ha egy áldozat több nap tépelődés után áll csak elő, akkor már nem sok mindent tud bebizonyítani.

Bret 2013.10.23. 12:57:27

Nem vagyok erőszak áldozata és nem vagyok nő sem, de a magyar nyomozati szervek működését és a jogszolgáltatást (mert nálunk az van, nem igazságszolgáltatás) elég jól ismerem.

Ma Magyarországon a rendőrségi szakban minden megtörténhet, ha a gyanúsítottnak van pénze, bizonyítékok tűnhetnek el, az áldozat neve, címe, minden adata "kitudódhat", a bírósági szak évekig eltarthat, ahol senki sem figyel arra, hogy az áldozat egy ember, nem pedig egy jogi munkadarab.

Megértem az itt mocskosul, és az empátia teljes hiányával szétszedett @fizetekmegegysort, nem tudom mit tettem volna a helyében vagy a családja helyében.

Az is lehet, hogy ha az erőszaktevő négyszemközt a szemembe nevet (hallottam már ilyet, úgyse tudok tenni vele semmit), tehát tudom, hogy ő volt, akkor nem éli meg a következő évet, mert halálos "baleset" éri. Írom ezt jogot végzett emberként...

kalandozomagyar 2013.10.23. 13:01:46

@fizetekmegegysort: Azért ez nem ilyen egyszerű. Minden nemi erőszaknak van nyoma, olyan tökéletesen nem lehet eltüntetni ezeket, hogy egy orvosszakértő meg ne találja. Az meg, hogy a srácok mit mondanak elég egyszerűen ellenőrizhető, pl. hazugságvizsgálattal. De pl. az összebeszélés esetére is vannak módszerei a kriminalisztikának, elég jól felismerhető ugyanis, hogy kik egyeztek meg és kik nem.

A fenti ábra amúgy "csak" erőszakról beszél arról nem, hogy kit ki erőszakol meg. Ebben benne van minden kombináció a férfi-nőt-től kezdődően a férfi-férfit-en át a nő-férfit, nő-nőt kombinációig minden. Persze az is kérdés mi számít erőszaknak, mert nem minden országban van ugyanott a határ.

A te esetedben szerintem is hibát követtek el a szüleid, mert ilyen helyzetben nincs választási lehetőség. Nem szabad egy 10 évesre hallgatva megkegyelmezni az erőszakolóknak, s akkor is ha fáj ki kell vívni nekik a büntetést, mert másképp újra megteszik. Lehet, hogy neked így könnyebb volt feldolgozni, de vajh azóta mit csináltak ezek a srácok? Erre nem gondoltál?

Az erőszakkal hamisan vádolás sajnos új divat (főleg au USA-ban), s a srácok valszeg ezért vannak kiakadva. Sajnos újabban tényleg elég sokszor derül ki a hamis vád, amit szerintem legalább annyira kellene büntetni, mint magát az erőszakot, mert egy ilyen hamis vád is rendesen tönkreteheti egy ártatlan ember életét. (Ezeknek a felderítésére is vannak amúgy módszerek.)

kalandozomagyar 2013.10.23. 13:07:24

@Bret: "Nem vagyok erőszak áldozata és nem vagyok nő sem, de a magyar nyomozati szervek működését és a jogszolgáltatást (mert nálunk az van, nem igazságszolgáltatás) elég jól ismerem."

Tudnál nekem mondani egy olyan országot, ahol igazságszolgáltatás van? Mert tudtommal mindenütt jogszolgáltatás van... Hacsak a szemet-szemért elvet követő népeket nem vesszük figyelembe...

kalandozomagyar 2013.10.23. 13:08:36

@donder: "na ez a mentalitas jellemzo a nokre, akik eroszakot kialtanak lepten-nyomon, rohannak a rendorsegre feljelentest tenni, nogyogyaszhoz es nem banjak (sot, talan meg elvezik is) a rajuk iranyulo figyelmet, hogy csamcsognak a vaginajuk kalandos torteneten"

Szerintem ez a mentalitás csak EGYES nőkre jellemző. Vannak ilyenek is, de hála Istennek azért nem ők vannak többségben...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.10.23. 13:17:31

Micsoda einsteinek vannak itt, bazmeg. Igen, nyilván ha valaki nem jelenti be az erőszakot, az csak kitalálhatta, egyáltalán nem lehet, hogy pl. (kis)gyerek volt, akár a saját szülei áldozata. Vagy fél. Így egyszerűen. Mert nem a bokorból kiugró mutogatósbácsi kapta el, hanem pl a főnöke, és az állása fontosabb neki, mint az igaza.

Az ilyen zsenik azok, akik Amerikában a szegény tehetséges focista-palántákat állítják be áldozatnak, mert meghurcolják őket. Pedig csak meghúzták és levideózták a részeg csajt a bulin. Aki nyilván akarta, mert különben nem öltözik kihívóan (sic!) és nem issza le magát (sic!). (Volt már az áldozat hibáztatása? Nem olvastam végig az összes agyhalott okfejtését.)

Sőt, tulajdonképp minden erőszak a nők hibája! (<- a klasszikus hímsoviniszta illetve fundi vallásos érvelés, ugye.)

fizetekmegegysort 2013.10.23. 13:20:40

@kalandozomagyar: konkrétan ezek a srácok "tisztes" családapák lettek. Tekintve, hogy ismertem őket, még jó darabig az életüket is lekövethettem.
Igen, pontosan tudom, hogyan bizonyítható mindez. Olyan nehezen érthető, hogy NEM AKARTAM, hogy idegen emberek puszta jóindulatból és segíteni akarásból vizsgálgassanak, harmicszor elmondassák mi történt, majd ugyanezt végigcsináljam a bíróságon (igen, tudom, ma már a gyereknek nem kell, de akkor, 30 éve kellett)? Hogy nem akartam, hogy a suliban a hátam mögött mutogassanak és susogjanak? Hogy nem akartam làtni az utcai nénik szánakozó tekintetét? Nem akartam még hosszú hónapokig/évekig frissen tartani és újra meg-megmarni ezt a sebet, ahelyett, hogy gyógyulni hagyom? Ebben mi az, ami NEM ÉRTHETŐ?
És hát igen, a fiúk büntetése...;) kackac... Bekerültek volna a javítóba vagy a böribe... Na ott aztán biztos leszoktak volna erről a viselkedésről. Ehelyett a szüleik így rájöttek, hogy a gyerekeikkel gond van, ès szoros kontroll alá helyezték őket. Mint írtam, mindhárom viszonylag normális felnőtt lett, normál felnőtt élettel.
Meggyőződésem, hogy vannak bűncsrlekmènyek amit a társadalmunk és jogrendszerünk nem képes megnyugtató módon kezelni. Ez az egyik.

kalandozomagyar 2013.10.23. 13:30:47

@fizetekmegegysort: Ha szigorúan nézzük a törvényeket, akkor nem volt jogod elhallgatni. A törvény olyat nem ismer, hogy "nem akartam", mert akinek bűncselekmény jut a tudomására köteles jelenteni. Az elhallgatás önmagában is törvényszegés...

Ettől függetlenül érthető, hogy így döntöttél, de ez nem jelenti azt, hogy helyes volt ez a döntés.

Nálunk normálisabb kultúrákban a bizonyítottan nemi erőszakot elkövetőket tarkónlövéssel gyógyítják. Talán ez segítene a helyzeten. Legalábbis a bűnismétlést elég hatékonyan akadályozza.

Az meg, hogy egy erőszaktevő utána "tisztes" családapa legyen számomra nehezen elhihető. Ezekből lesz utána a "Laci bácsi" aki zaklatja az unokahugicákat/unokaöccsöket... Csak legfeljebb ez sem jut ki a családi körből, mert "nem akarják"...

Abban viszont 100%-ig egyetértek, hogy az ilyen esetekben lefolytatott eljárást érdemes lenne felülvizsgálni és jelentősen módosítani. Abba az irányba, hogy az áldozatnak minél kevesebb kínnal járjon, meg a még nem bizonyítottan bűnös gyanúsítottnak is. A bizonyítottan bűnösnek már lehet fájdalmas, akkor is ha erőszakolt, akkor is ha hamisan vádolt...

MarkKau 2013.10.23. 14:28:24

Talán azért nem meri jelenteni az áldozatok többsége, mert rögtön megkapja ezt a "höcsakkitalátad!!" szöveget az arcába. Annyira bírom, hogy itt mindenki jobban tudja, hogy ebből mennyi volt kitalált eset (mert biztosan volt olyan is, na de hogy a többség az lett volna...).

smartdrive 2013.10.23. 14:40:32

csak egyetlen statisztika hiányzik belőle: 100 "nemi erőszakból" (amit az "áldozat" később így ad elő) 70-80-nál szó nincs erőszakról

smartdrive 2013.10.23. 14:42:03

vajon száz nőből hány szeretne férfi lenni? 95?

erről miért nincs infografika? ez a lényeg

blacklord 2013.10.23. 15:33:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
@donder:
ti olyat már hallottatok, hogy bizonyítottság hiánya miatti felmentés?
Jó, megadom, a cikk tényleg egyoldalú abból a szempontból, hogy a hamis vád fel se merül. Ti viszont meg szép lendülettel átestek a másik oldalra, és ignoráljátok azokat, az én tapasztalatomban igen nagyszámú eseteket, amikor nem jelentik be vagy nem sikerül bizonyítani, mitöbb, kvázi gunyoros hangnemben azt az állítást próbáljátok forszírozni, hogy a rendőrségi bejelentések és az elítélések közötti különbségek nyilván a hamis vádnak tudhatóak be. Ha ez így van, akkor miért is nem vagytok alpári nagy köcsögök a saját keretrendszeretek szerint? :-)

blacklord 2013.10.23. 15:35:16

@MarkKau: Ez kb. olyan, mint amikor azzal jönnek (ráadásul meglepő számban átfedés van a két kör között...), hogy biztos "divatból" lesz valaki homoszexuális. Hát tényleg, akkora buli ennyi frusztrált és kisszerű ember indulatának kitenniük magukat, hogy ezért tényleg csak sorban állni lehet!

blacklord 2013.10.23. 15:40:29

@donder: "furcsa a noi agy, nem ugy mukodik, mint a ferfiake, az mar csak ebbol is latszik" ja bmeg, bezzeg a fiúk-férfiak, ha nemi erőszak éri őket, tülekednek azért, hogy azt minél szélesebb körben hirdethessék. Nem, de tényleg, téged fel kéne venni és visszajátszani önmagadnak...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.23. 15:43:00

@blacklord:

A legtöbb eset fantázia, ez nyílt titok. Ez olyan vád, mint alkoholista, pedofil férj, aki mindenkit ver - a válóperek alapeleme, viszont a legritkább esetben igaz. Azaz minden csak feminifasiszta hőbörgés.

blacklord 2013.10.23. 15:49:38

@Prof. Dr. Sün: "Tételezzük fel, hogy a vizsgálati és bírósági szakaszban kb. azonos számú a fals pozitív és a fals negatív eredmény."
Ahogy azt is feltételezed, hogy a nőnek a konyhában, verve a helye, és ahogy azt is, hogy nyilván a nő hibája volt, ha a bírósági ügy nem elítéléssel végződik?
Elképesztő orbitális parasztok vagytok, te meg donder cimborád. Gyanítom, hogy egy empátia-teszten nagyjából kiütnétek a skála negatív végletét. Csak úgy csendesen rákérdeznék - ha ennyire biztosak vagytok az elképzelésetekben, akkor hogyhogy nem citáltatok egyetlen tanulmányt vagy adatot idáig, ami alátámasztaná orbitálisan idióta elképzeléseiteket?

Don Quixote de la Ferko 2013.10.23. 17:54:21

Bájos.

Azért örülök, hogy én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, akik ezeket a számokat hallás után is megértik, és nem kell rajz a felfogásához.

hatmandu 2013.10.23. 17:59:35

@Prof. Dr. Sün: "Tételezzük fel, hogy a vizsgálati és bírósági szakaszban kb. azonos számú a fals pozitív és a fals negatív eredmény."

Te ezen a földön élsz? A komplett nyugati világ összes országának büntető eljárásjoga az ártatlanság vélelmére épül, pont a fals pozitívok minimalizása érdekében, mivel az ártatlanok elítélésének elkerülése sokkal magasabb prioritást élvez, mint az összes bűnös rács mögé juttatása.

Ennél nagyobb faszságból akarva se indulhattál volna ki a kis szöveges feladatod szánalmas levezetéséhez.

kuki123 2013.10.23. 18:21:52

Azt se felejtsük el, hogy Amerikában nagy divat lett ám az erőszakkal vádolás.

ixxorn · http://www.sgt.hu 2013.10.23. 19:10:09

GB lakosság kb 60.000.000. ebből nő kb 30.000.000. Az alanyok kb 15 és 40 közé esnek szerintem túlnyomó részt. ez kb 25 év, tehát kb az összes hölgy 1/3-a, azaz 10.000.000. Minden hölgynek azonos esélye van évente, akkor évi 95.000.000 esettel számolva ez 25 év alatt 2.375.000 eset. Amennyiben egy alanyra cssak egy eset jut ez azt jelenti, hogy a hölgyek csaknem 1/4-ét megerőszakolják 15 és 40 között. nem túlzás ez?

Deworde 2013.10.23. 19:50:39

Szerintem nem csak akkor történik nemi erőszak, ha a dolog eljut a közösülésig. Én pl 12 éves voltam, amikor egy felnőtt férfi letapizott a nyílt utcán.
Elmeséltem az anyukámnak, hogy mennyire gyűlölöm magam emiatt, és mennyire mocskosnak érzem magam. De mivel a dolog Győr belvárosában történt, és a pasit nem ismertem volna fel(konkrétan sokkos voltam), nem volt értelme feljelentést tenni.

Volt még ezen kívül kettő olyan eset, ami a megerőszakolásomra irányult, de addigra felnőttem és egyrészt piszkosul gyorsan futottam, másrészt bárkit megfenyegettem, hogy ha további mozdulatokat tesz, palacsintává rúgom vagy taposom a golyóit.

El lehet gondolkodni azon, mi az, hogy nemi erőszak.

sanyix 2013.10.23. 20:34:58

@Deworde: "Elmeséltem az anyukámnak, hogy mennyire gyűlölöm magam emiatt, és mennyire mocskosnak érzem magam."

És ez így hogy jön? Hogy tudod magadat gyűlölni azért amit más tett veled? Ezt soha nem voltam képes megérteni...

Deworde 2013.10.23. 21:05:37

Bármennyire is erőlködik az ember, pillanatnyilag kevésbé racionális mint emocionális... Vagy Te mindig logikusan érzel?

Egy 12 éves gyerek, akit addig nem ért túl nagy sokk, el sem tudja képzelni, hogy ő nem hibás, és ez mégis megtörténik. Illetve annyi idősen a szex tabu. Naná, hogy mocskosnak éreztem magam. Hozzámért valaki, akit nem is ismertem, és akitől rögtön undorodni kezdtem. Megfogta a melleim. Rajtam volt a keze. Hát undorodtam magamtól.
Mivel az eset időpontjában szoknyában voltam és hímzett, puffos ujjú blúzban, utána évekig fiúruhákban jártam, nehogy valaki rámkívánjon.

A felnőtt, megerőszakolt nők is ezt érzik. Mennek az utcán, megbassza őket valami gusztustalan állat késsel a kezében, aztán a nők megutálják magukat. Főleg, mivel ez a tetű társadalom, élén az itteni megmondóemberekkel, azt érezteti velük, hogy túl jól néztek ki, neadjisten még akarták is.

Deworde 2013.10.23. 21:09:32

@sanyix: Az előző hozzászólásom természetesen főleg erre a hozzászólásra reflektált.

Almandin 2013.10.23. 21:26:39

@donder: Ha nem veled történik, könnyű ítélkezni, ugye? A fejtegetésedből teljesen hiányzik az empátia. Könnyű okoskodni, hogy mit kellett volna tenni, amikor nem te voltál abban a helyzetben.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.10.23. 23:25:11

@blacklord: Ilyet Maxvaltól ne kérj. Van egy álomvilág a fejében, arról beszél folyamatosan. Tudatállapotának lételeme, hogy csak arról magyaráz ilyen magabiztosan, amit légből kap, amiről kijelenti, hogy "köztudott" az szinte biztos, hogy az ő fejéből származik, alátámasztása nincs. Nekem van az ellenkezőjére, linkelem is lejjebb.

Egyébként gratulálok Maxnak, meg az összes többi birkának, hogy sikerült csuklóból benyögni hogy hamis esetek, meg kitalált számok, meg persze jött a feministázás, a kurvamindenit neki.

Azért az valahol egy erkölcsi mélypont, hogy erőszakos bűncselekményeket valami női hisztériának próbálják itt egyesek beállítani.

Először is, lehet nektek döbbenetes, de a legtöbb ember nem nagyon szeret hatóságnak hazudni, mert csúnya büntetés jár érte. Képzeljétek, egy orvos odapillant, illetve egy pszichológus beszél az "áldozattal" és hopp, könnyen megállapítja mindkettő, hogy történt-e tényleges erőszak. Ugyanis az erőszak okozta testi és lelki traumának vannak olyan külsérelmi illetve viselkedésbeli nyomai, amelyek kiverik a szemét a szakértőnek.

És lehet ti nem néztek ki sokat a nőkből, de ők is pontosan úgy tudják, hogy hamar utolérik a hamis vádlót, nyilván ez az oka annak, hogy kevés próbálkozik ilyennel. Ti ezek szerint nem, vagyis valszeg kevesebb a sütnivalótok a nagy átlagnál.

Másrészt meg konkrétan van statisztika arról, hogy hány esetben buknak le hazug vádlók.

en.wikipedia.org/wiki/False_accusation_of_rape

A bejelentett esetek töredékében van ténylegesen megállapítható hamis tanúzás, mikroszkopikus a bizonyított esetekhez képest, ugyan vannak egyes statisztikákban eltérések, amelyeket általában a túl kicsit minta, vagy a nem túl tudományos vizsgálati mód okoz, lásd a linket.

@donder:
"A kilencvenotezres szam valoban egy fikcio.
Irhattak volna nyolcvanezret vagy harommilliot is, kb annyi koze lenne a valosaghoz azoknak is."

Ahogy azt Móricka elképzeli. Figyi, statisztikát nem csinálnak hasraütésre. Nyilván megtudták a számot, hogy mennyi nőt kezelnek pszichiáterek erőszak miatti traumával. Nyilván meg van mellé a szám, hogy az Egyesült Királyságban a nők hány százaléka jár egyáltalán rendszeresen pszichiáterhez, és bumm, már van egy elég jó szám, amivel lehet dolgozni.

Statisztikai adatokról ne nyilatkozz úgy, hogy lövésed nincs a témáról, csak egy előítéletet szeretnél sulykolni.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.10.23. 23:35:14

@lacalaca: Ja, én is az ilyen marhaságokon szoktam kiakadni. Annyira kinyílik a bicska az ember zsebében ilyenkor... a feministákat meg a nőjogi aktivistákat idegesítőnek tartja általában az ember, de nemi erőszak körében egyet birok velük érteni.

Ez a "nyilván akarta, mert különben nem öltözik kihívóan" szöveg pont ugyanakkora ostobaság, mint ha valakinek ellopják a csilivili, felturbózott 20 milliós sportkocsiját, és azt modaná valaki, hogy nyilván akarta, hogy ellopják, különben nem vesz ennyire feltűnő modellt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.10.23. 23:44:02

@ixxorn: Egyrészt, a 15-40-et a hasadra ütötted, akárcsak azt, hogy ez a korkategória az összes brit nő egyharmada, sajnos 15 alá bőven bemennek, és a 40 fölötti sem elképzelhetetlen.

Ráadásul a 95.000 egy 3 éves minta, azaz a számodat kapásból harmadold el, plusz számold bele azt is, hogy bizony minden évben nők halnak meg, és nők születnek...

Komolyan évi 32-33 ezer eset egy 60 milliós országban neked soknak hangzik?

De egyébként jó a matekod, a 95.000-et végülis csak 3 nullával vétetted el...

donder (törölt) 2013.10.24. 06:36:29

@lacalaca: " Aki nyilván akarta, mert különben nem öltözik kihívóan (sic!) és nem issza le magát (sic!). (Volt már az áldozat hibáztatása? Nem olvastam végig az összes agyhalott okfejtését.) "

javaslom elolvasni a hozzaszolasaimat, relevans, jogi ervelest es nem agyhalott dumat nyomtam mellesleg eddig senki nem hibaztatta az aldozatokat, te vagy az elso, aki ilyet irt, szoval te vagy az agyhalott ezek szerint, te gondoltal erre elsokent a kommentezok kozul, a te fejedben fogalmazodik meg ez egyedul... vajon miert?
es miert akarod masok szajaba adni ezt a velemenyedet?

tobben, koztuk en is az eroszakos nemi buncselekmenyekkel osszefuggo hamis vadakat iteljuk el, nem a valodi aldozatokat!

a hamis vadat minden epelmeju nonek is el kellene itelnie, de sajnos amig a feminizmus gyuloletkelto ideologiaja uralkodik, addig a tiszta egyenes beszed el lesz nyomva a feminizmus letarol minden eszervet, ellenvelemenyt nem hiaba egy marxista eredetu ideologiarol van szo... osztalyharc helyett a nemek harca... csakhogy meg kegyetlenebb, kimeletlenebb, mint a marxizmus

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.10.24. 11:46:24

@hatmandu: Kivéve a nemi erőszaknál. Ott ugyanis bemondásra ítélik el az férfiakat, kivéve, ha rohadtul kilóg a lóláb. Például, ha a macira fogják az egészet:
www.facebook.com/photo.php?fbid=577150875679844
"A Knox County jury (Maine) convicted a 30-year-old Rockland woman, Octavia Faustini, of making a false report to police about being sexually assaulted by a former boyfriend.

Ms Faustini made the mistake of sending a text message to her former boyfriend of saying she intended to "get him in trouble with the police." In all likelihood without the text message he would have been convicted of rape.

Ms Faustini also attempted to take the stand and testify while holding a teddy bear, but the prosecutor asked the judge to prevent Octavia Faustini from doing so she would not receive any undue sympathy from the jury.
..."

Tehát az ideböffentésed szart sem ér.

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.10.24. 12:00:45

@ixxorn: Dehogy, van akit többször is :) Ugyanis minden erőszaknak számít. Ha utólag meggondolja magát: erőszak. Ha ivott egy pohár sört előtte: erőszak. Ha otthon kiderült a tilosba járás: erőszak.

Talán egy hete volt itthon is hír, hogy a nyílt utcán, társaság előtt történt az állítólagos nemi erőszak. Nos, az eredeti fotón én egy vigyorgó, a helyzetet élvező nőt látok. Nyilván utána eszébe jutott, hogy mégse kéne az egész világnak, meg otthon anyunak megmutatni mekkora ribanc, ezért aztán a rendőrségre rohant. A feminácik meg persze pityeregve kommentálták a férfiak újabb agresszióját, és határozott fellépést követeltek ellenük.

Ha a nők nem használnák bunkósbotként a nemi erőszakot, akkor talán sajnálnám öket. Majd ha észreveszik, hogy a szabadság és jogok mellé kötelezettségek és felelős gondolkodás is illene, akkor majd felnőttszámba veszem őket. De sajnos a legtöbbje az elkényeztetett ötéves szintjén bír csak hisztizni, ha a dolgok nem a kedvük szerint alakulnak. A különbség az, hogy apuka helyett már a rendőrnél mószerolják be a másikat a kitalált vádakkal.

Elég volt.

Almandin 2013.10.24. 13:52:05

@Prof. Dr. Sün: Te tényleg hülyének gondolod a nőket? Ennyire általánosítasz? ("A" nők, mintha mind egyforma volna).Mit szólnál ahhoz, ha én úgy beszélnék, hogy "a" férfiak ilyenek-olyanok (persze valami negatív tulajdonságot emlegetve), mert negatív tapasztalatot szereztem néhánnyal?
Valóban vannak hamis vádak. Viszont a nemi erőszak esetek latenciája is magas, pont amiatt, hogy az áldozatok további traumaként élnék meg a bírósági tárgyalást. Csak kevés embernek van ereje végigcsinálni azokat. Nem véletlenül írtam embert nő helyett, mert időnként férfiakat is megerőszakolnak (börtönökben különösen gyakori).
Nagyon örülnék, ha az emberek a nemi erőszakról objektíven gondolkodnának, és nem politikai bunkósbotként használnák a témát, mint az a fenti hozzászólások többségében is látható.

Almandin 2013.10.24. 14:28:07

Itt van néhány eset, mindenki levonhatja a tanulságokat némi olvasgatás után:
www.origo.hu/itthon/20050121szabobalint.html
index.hu/belfold/2013/10/24/kiderult_a_csomagtartoba_zart_ferfi_szornyu_titka/
petrocelli.blog.hu/2011/12/03/artatlanul_vadolt_apak_vagy_pedofil_szornyetegek
megeroszakoltak.blog.hu/2009/08/14/anya_a_doktor_bacsi_megeroszakolt
Nem szeretem, ha a témát végletesen ítélik meg. A belinkelt történetekből látszik, hogy mennyire sokrétű ez a téma (sajnos).
süti beállítások módosítása